Beregszász szőlészetének és borászatának története

[vc_separator]

Beregszász és vidéke évszázadokon át híres volt szőlészetéről, borászatáról. Az első szőlővesszőket vidékünkre valószínűleg a II. Géza által a XII. század közepén ide telepített szászok hozták be. Az első utalást arra, hogy a XIII. század közepén itt már szőlőt termesztettek, IV. Béla 1247-ben kelt kiváltságlevelében találjuk, aki kötelezte a beregszászi polgárokat, hogy a szőlő és bor tizedét a papnak adják és a vámszedőket ebéddel és vacsorával vendégeljék meg. Nagy Lajos 1342-ben kiadott levele pedig arra kötelezte a beregszászi szőlőbirtokosokat, hogy a munkácsi várnak minden évben tíz ötvenköbös hordó bort szállítsanak.

A XIV. században már Beregsom, Nagymuzsaly, Bene és Beregvégardó környékére is kiterjedt a szőlőtermesztés. II. Lajos 1518-ban arra kötelezte a beregszászi elöljáróságot, ne engedje, hogy Munkácson és Mezőváriban a szerzetesek bormérettetés alkalmával boraikat titokban vagy nyilvánosan kimérjék.

Bethlen Gábor fejedelem, aki Beregszászban udvarházat tartott fenn, 1625-ben 12 évre felmentette az új szőlők tulajdonosait a bortized fizetése alól, és ezzel nagy mértékben járult hozzá a szőlészet és borászat fejlődéséhez vidékünkön. 1630. január 15-én a fejedelem italmérési joggal ruházta fel Beregszászt, és egyúttal megtiltotta, hogy más tájakról bort hozzanak be erre a vidékre.
Thököly Imre 1684. július 10-én kiadott utasításával elkötelezte a szőlőbirtokosokat, hogy ültetvényeiket példás rendben tartsák, érett trágyával rendszeresen feljavítsák, a mustot és a bort megfelelően kezeljék.

Azokat, akik szőlőjüket elhanyagolták, szigorúan megbüntették, ültetvényeiket akár el is kobozhatták.
A Rákóczi-szabadságharc leverése után a beregszászi szőlők nagy része a Schönborn-család birtokába jutott. Uradalmuk 1765-ben 187, három évvel később már 446 hordó bort termelt, szőlőiben 220 bor- és csemegeszőlő fajtát honosított meg.

Különösen nagy érdemeket szerzett a szőlészet és borászat fejlesztésében vidékünkön gróf Schönborn-Bucheim Ervin, akinek borai az 1880. szeptember 16-20-án Kassán megrendezett I. Felvidéki Borkiállításon 3 arany, 10 ezüstérmet és 8 dicsérő oklevelet nyertek.

„…a 20-as-40-es években vidékünk magas színvonalú, fejlett szőlészettel, gyümölcskertészettel büszkélkedhetett…”

„…a beregszászi, benei, muzsalyi borok … országos hírnévre tettek szert”.

Forrás: Csanádi György: Régi beregszásziak

Riport Krimszki Géza beregszászi kádárral

[vc_separator]

A kádár szakma kihaló félben van, a fiataloknak nem kedvükre való, mert nehéz munka, de ha valaki kedvet is kapna hozzá, hogy beletanuljon, kedvét venné, hogy kifele szorítsák a faedényeket a műanyagból készültek. De a műanyag nem bornak való, mégis bele teszik azok, akik eladásra szánják, nem saját fogyasztásra. Abban bort érlelni nem lehet, hát még évekig tartani. Az utóbbi időben sok embertől hallottam, hogy dobják kifele a műanyag hordókat, mert az sem örökös, az is ereszt, kilyukad, és megjavítani nem lehet. Az ütődést se bírja úgy mint egy faedény. Nincs olyan erős.

-Hogy kezdte el ezt a szakmát?

Amikor bejöttek az oroszok, utána nemsokára megalakult Beregszászban egy üzem, az Artir, ami tisztán csak hordókkal foglalkozott. Kezdetben 10-15 mester dolgozott ott, később vettek fel 4-5 fiatalt tanulónak. Így kerültem én is oda 20 évesen, idősebb Bakó Bélától tanultam el a mesterséget. Boroshordókat, uborkás- és káposztáshordókat készítettünk. De egyre kevesebb volt a megrendelés, ezért átmentem a Május 1-be dolgozni, onnan mentem nyugdíjba. Bergyanszkba, Horlovkába, Dombászba is jártunk hordót csinálni. Szervezett brigáddal mentünk Dombászba, egy grúzin céggel megkötöttük a szerződést, vittük a szerszámokat. 200-220 hektoliteres kádakat és hordókat csináltunk ott, létrával kellet felmászni rá. Egész nyáron ott dolgoztunk, ott helyben volt egy palackozó üzem is. Négyen voltunk egy brigádban, úgy csináltuk ezeket a hordókat.

-Ott nem voltak helybéli kádárok?

Voltak ott kádárok, de ezeket a nagy hordókat nem tudták megcsinálni, mert akkor nem hívtak volna minket, kisebb csobolyókat csináltak meg javítottak. Komolyabb munkára nem vállalkoztak, mert még szerszámjuk se volt hozzá. Egy ember nem tudja megcsinálni, mert akkorák a dongák, hogy egyedül nem tudja megemelni, odébb vinni. A gépen is két ember tartotta, akkora súlya volt. Itt Beregszászban is csináltunk ilyen nagy hordókat, 4000-5000 litereseket. De főleg 1000-1200 litereseket, azokat oroszba vitték. Egyszer télen a brigáddal tüzeltünk egy hordót, megfagyott kívülről a donga és nem fogott a vas rajta, nehéz volt felmelegíteni. A nagy hordóknak külön tüzelő kosarat csináltunk. Egy időben volt, hogy teljesen megszűnt ez a szakma, halófélbe volt, nem ment semmi, nem kellett senkinek semmi. Jött egy rendelet, hogy nem szabad szőlőt termelni, vágták a tőkéket kifele. Amikor újból megengedték a szőlő termelést, akkor újból megélénkült a hordó iránti kereslet, de mivel megromlott pár éve a látásom, ezért abbahagytam.

-Milyen fából jó hordót csinálni?

Általában tölgyfából, valamilyen sűrű-rostú fából, de lehet csinálni meggy- és eperfából is. Ha nedves tölgyfával dolgozunk, a csersav a kezünket barnára feketére színezi. A száraz fában már nem sok csersav van, de ez a sav jellegzetes fanyar ízt ad a bornak.

-A szerszámokat honnan szerezték be?

A hordókészítéshez a szerszámokat csináltattuk, Beregszászban a vasútnál volt egy nagyon jó kovács, lyukasztót, görbekést csináltattunk általában vele. Ha elhasználódott egy szerszám volt, aki maga csinált újat, idősebb Bakó Béla csínvágót tudott csinálni. Én magam módlit készítettem. Az oroszok alatt a szerszámboltokban lehetett venni ilyen szerszámokat, gyalukéseket, szerszámkészítő iparosok csinálták. A stószpangot például mindenki magának csinálta.

-Mi az a stószpang?

Stószpangnak nevezik azt a nagy gyalut, amin készítik elő a dongát a hordóhoz. Régen a nagy hordó dongáját is azon gyalulták, nagyon nehéz volt. Most már abrikteren csinálják.

-Régebben hallottam ezt a kifejezést, hogy ”gerni”, elárulná, hogy ez mit jelent?

A gerni azt jelenti, hogy amikor a hordót összehúztuk és felállítottuk, és vágjuk körül, akkor nem egyenesen vágjuk a hordót, hanem ívesen, és a két szélső donga a gerni, ez azért kell, hogy jobban ellenálljon a belső nyomásnak. Nagyobb hordókon meg végképp kell, ott már tettek keresztbe merevítő gerendát is.
Régi beregszászi kádárok: Lőrinc Lajos, id. Bakó Béla, ifj. Bakó Béla, Krimszki Géza, Tóth József, Tóth Ferenc, id. Garay István, ifj.Garay István, Garay Ferenc, Bundzsák Béla, Szabó István, Szabó Sándor, Birta Béla, id. Szokolovszki Zoltán, ifj. Szokolovszki Zoltán, id. Lőrinc Ferenc, ifj. Lőrinc Ferenc, Síró Bertalan, Huszti József, Kamenecki Kálmán, Skázán János, Skázán Béla, Granilla Károly, Varga Károly, Kupin József, Kupin Lajos, Kok Tamás, Henkel András, Henkel Ferenc, Iván Béla, Orbán Imre, Fodor László, Heé Sándor, Háda Béla, Vlasztaméri Sándor, Szkriba Viktor, id. Valálik Béla, ifj. Valálik Béla, Korlát József, Fekete Béla, Pavliskó József, Ilnickij Gábor, Balogh József, Jószip Tódor. Sokan közülük akkor kezdték a szakmát amikor én, korombeliek, amikor az oroszok bent voltak.

Forrás: Garai Sándor